Hátrányos helyzetű gyermekek támogatása – Balajti Óvoda 2025. december
2025. december
Munkánk során mindig igyekszünk figyelmet fordítani arra, hogy az állami gondoskodásban élő…
Mosolyprogram
Alapítványunk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szakmai támogatás mellett, az élményszerzés területén is segítsük az állami gondozott gyermekeket. A minőségi szabadidős programok kétségtelenül nagyban hozzájárulnak a gyermekek életében ahhoz, hogy valóban integrálódjanak a többségi társadalomba.
Egyrészt fontosnak tartjuk, hogy ezeknek a gyerekeknek is ugyanolyan sokszínű szórakozási és kikapcsolódási lehetőségek álljanak a rendelkezésükre, mint a családban élő kortársaiknak. Másrészt a szociális és kulturális normák elsajátítása a jövőjük szempontjából is nélkülözhetetlen.
A fenti célok megvalósítása érdekében olyan programokat igyekszünk biztosítani, amelyek valóban mosolyt csalnak a gyermekek arcára és közben sokszor indirekt módon tanulnak is az új tapasztalatok, impulzusok által. Saját szervezésű rendezvényeink mellett, olyan projekteket is megvalósítunk, amelyekről közvetlenül a gyerekekkel foglalkozó felnőttek dönthetnek. A forrást a programok létrejöttéhez Alapítványunk bocsájtja az intézmények rendelkezésére, de az ötletek kitalálása és valóra váltása a gyerekek és a hozzájuk közel álló szakemberek közös munkájának a gyümölcse. Ezáltal egyszerre épül a gyerek-felnőtt közötti bizalmi viszony, valamint az egész gyermekotthoni közösség megerősödik, amelyek a traumatizált gyermekek számára létfontosságúak.
2025. december
Munkánk során mindig igyekszünk figyelmet fordítani arra, hogy az állami gondoskodásban élő…
2025. november
Alapítványunk az állami gondozott gyermekek folyamatos és elkötelezett támogatása mellett, időnként az…
2025. október
Alapítványunk augusztus végén 10 teljesen új kisbuszt adományozott a Kisbusz Pályázatunkon kiválasztott…
2025. október
Somogy Vármegyében ezúttal már 18. alkalommal rendezték meg azt a Főzőversenyt, amelyen…
2025. augusztus
Alapítványunk az idén tavasszal, első alkalommal, hirdette meg a Kisbusz Pályázatát, amelynek…
2025. augusztus
A 2020-ban, több turnusban megvalósuló, közel 700 gyermeket érintő táboroztatásunk után, augusztus…