Közösségfejlesztő Pályázat 2024. – „Kincsem” pályázat
2024. november 25.
A Nógrád Vármegyei Gyermekvédelmi Központ Nefelejcs Lakásotthona egy olyan pályázat megvalósítását tűzte ki célul, amely a traumatizált gyermekek érzelmi fejlődésének segítése mellett, a társadalmi felelősségvállalás kialakítására is fókuszált. A pályázati tervükben foglaltak 2024. július és november között a témával kapcsolatos érzékenyítő előadások, foglalkozások és programok útján valósultak meg. Ennek keretein belül részt vettek egy közös állatkerti látogatáson, mintegy ráhangolódásként a témára.
Szeptemberben 3 alkalommal lovardai foglalkozásokra mentek a közelükben lévő, gyönyörű természeti környezetben fekvő lovardába. A foglalkozások nem merültek ki a lógondozás stresszoldó, figyelemelterelő hatásaiban, a lovaglás során összpontosult a figyelem, fejlődött a motiváció és megjelent az életöröm érzése is.
Az Állatok Világnapjához is kapcsolódtak a programjukkal, amikor egy kisállatkereskedésbe látogattak, ahol a gyermekek sok új ismeretet szerezhettek a különféle állatokról és kiváló példát láthattak a felelősségvállalásra.
A fentiek mellett egy helyi állatmenhellyel is rendszeres személyes kapcsolattartás valósult meg októbertől, ami a pályázati időszak leteltét követően is folytatódik. A gyermekek nagy örömmel simogatták, szeretgették, gondozták és sétáltatták a korábban magukra hagyott és sokszor bántalmazott, a menhely által befogadott kutyákat.
A beszámolójuk alapján a pályázat kiváló lehetőséget nyújtott a szabadidő hasznos eltöltésére, a közösségfejlesztésre, valamint számos, az érzelmi fejlődést szolgáló élménnyel gazdagította a nevelésbe vett gyermekek életét.