Gyermekotthon látogatás – Kaffka Margit Utógondozó és Gyermekotthoni Központ – 2022. május
2022. május 09.
Otthonlátogatásunk során ezúttal a Kaffka Margit Utógondozó és Gyermekotthoni Központ Acsády Ignác utcai intézményében jártunk. Az épületet 1918-ban Erzsébet hadiárva Leányotthon néven, Csetei báró Herczog Mór Lipót adományából, az Országos Gyermekvédő Liga létesítette. Ettől kezdve folyamatosan ifjúsági otthonként, majd gyermekotthonként működött és mindezt az épületben, Herczog Mór Lipót emlékre kiállított emléktábla őrzi.
Támogatásként szintén az informatikai eszközök fejlesztésében kértek segítséget, amelyben elmondásuk szerint nagy lemaradásban vannak. Az eszközparkjuk bővítése érdekében komplett asztali gépeket és laptopokat adtunk át a látogatásunk alkalmával.
A laptopok az utógondozottak között kerülnek szétosztásra belső pályáztatás útján. Kiváltképp azok között, akik a felsőoktatásban végzik tanulmányaikat, illetve azok, akik részt vesznek az ART-RAVALÓ projektben, amely egy szociális-művészeti projekt hátrányos helyzetű, illetve gyermekvédelemben nevelkedett fiatal felnőttek számára. Az asztali gépek pedig az intézményi tanulószoba infrastrukturális fejlesztéséhez járul hozzá megkönnyítve ezzel a gyermekek és fiatal felnőttek oktatásban való részvételét és felzárkóztatását.