Képzések gyermekotthoni dolgozóknak – 2025. április 10. Szociális mintázatok megváltoztatása
2025. április 12.

Az idei második képzési napunkon azt a témát jártuk körbe a meghívott előadókkal és gyermekotthoni munkatársakkal, hogy milyen módszerek, megközelítések segíthetnek abban, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek szociális mintázatai megváltozzanak. A nyilvánvalóan nagyon komplex problémát igyekeztünk különböző aspektusokból megvilágítani, amelyben ezúttal is kiváló szakemberek voltak a partnereink.
Rózsa Mónika, gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, akivel volt már szerencsénk többször együttműködni a szakmai programjainkon, ezúttal is egy kiváló és érdekes előadással nyitotta meg a képzési napot. A prezentációja fókuszában a szociális környezet jelentősége állt a reziliens idegrendszeri működés kialakulásának szempontjából.
Ezután Dr. Szabó Éva, a Szegedi Tudományegyetem Szociál- és fejlődéspszichológiai Tanszékének vezetője következett, aki az énkép, az életpozíciók és a sorskönyv alakulásáról tartott egy nagyon informatív és érdekfeszítő előadást.
A nap első felét L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és vezetője zárta. Nóra immár több, mint 25 éve dolgozik folyamatosan hátrányos helyzetű családokkal és gyerekekkel. Ennek köszönhetően előadásában nagyon sok gyakorlati tapasztalatot osztott meg a szociális kompetenciák hiányáról és fejlesztési lehetőségeiről.
Az ebédszünet után pedig, ezúttal rendhagyó módon, egy filmvetítés következett. A nemrég a magyar mozikban is bemutatott Habcsókok és csillagok című film egy francia életrajzi dráma, amely igaz történeten alapul. Egy olyan fiatal életútját meséli el, aki nevelőszülők mellett és gyermekotthonokban nevelkedett, végül mégis sikerült megvalósítania az álmát és cukrászként a gasztronómia élvonalába került.
A résztvevők visszajelzései alapján a képzési nap ezúttal is elérte a célját, hiszen hasznos és fontos gondolatokkal, ismeretekkel térhettek haza.





