Ugrás a tartalomra

Élménypályázat 2023.

Az idei évben első alkalommal hirdettük meg az Élménypályázatunkat, amely során nyári szünidei programokra pályázhattak a gyermekotthoni szakellátást nyújtó intézmények. Az elmúlt években nagyon sokszor hallottuk az intézmények munkatársaitól, hogy nagy segítség lenne számukra valamilyen táborozási lehetőség a gyerekek számára. Ennek nyomán úgy döntöttünk, hogy 2023-ban sort kerítünk a gyermekotthonban nevelkedő gyermekek minőségi nyaralásának a támogatására. A célunk az volt, hogy nekik is részük lehessen olyan különleges szabadidős élményekben, amely egyszerre okoz számukra örömet és segíti a felzárkózásukat.

A pályázat keretein belül bruttó 2 millió Forint összegű támogatásra jelentkezhettek a gyermekotthonok, amelynek a felhasználására sokféle opció állt rendelkezésükre. Összesen 21 intézmény küldte be a pályázatát, amelyek igen sokszínű programokat tartogattak. A beérkezett anyagokon érezni lehetett a gyermekotthonokban dolgozó felnőttek lelkesedését és motivációját is, hogy éljenek ezzel az egyedi lehetőséggel. Kifejezetten nehéz volt dönteni a jobbnál jobb programok között, így végül a korábban tervezett négy helyett, végül 7 nyertest hirdettünk ki.
A kiválasztásra került intézmények szünidei programja között szerepel külföldi nyaralás, színházi tábor, illetve több hazai helyszín is.

Bízunk benne, hogy a pályázattal nagyon sok örömteli pillanathoz és új ismeretek megszerzéséhez sikerül hozzájárulnunk, amelyek során az állami gondozott gyermekek is megtapasztalhatják a felhőtlen és minőségi nyaralás élményét!

NYERTES PÁLYÁZÓK:

@media (min-width: 600px) { .wp-block-gallery.has-nested-images.columns-default figure.wp-block-image:not(#individual-image) { width: calc(23% – var(–wp–style–unstable-gallery-gap, 16px)*.66667)!important; } #custom-text > div > figure.wp-block-gallery.has-nested-images.columns-default.is-cropped.wp-block-gallery-1.is-layout-flex.wp-block-gallery-is-layout-flex { padding-top:20px; } }