Nemecsek Program – Szakmai együttműködés a Hintalovon Alapítvánnyal – 2023. június
2023. június 21.
Alapítványunk igyekszik a gyermekotthonoknak rendszeresen olyan segítséget nyújtani, amely szakmai téren is megkönnyítheti a mindennapi munkájukat. Az egyik legelismertebb, hazai gyermekjogi szervezettel, a Hintalovon Alapítvánnyal már egy ideje elkezdtük a szorosabb együttműködést. Alapítójuk, Dr. Gyurkó Szilvia rendszeres előadója a gyermekotthoni munkatársaknak szervezett képzéseinknek, emellett a közös munkát az egyik legnagyobb budapesti gyermekotthonnal együtt folytatjuk. A Bokréta Lakásotthoni, Gyermekotthoni Központ és Általános Iskola örömmel élt a lehetőséggel, hogy a Hintalovon Alapítvány Nemecsek Programjának keretein belül fejlessze az intézményük szakmai munkáját.
A Nemecsek Program abban segít, hogy a gyerekekkel foglalkozó közösségek megtalálják a saját válaszaikat a biztonságos együttműködésre, és létrehozzák saját gyermekvédelmi irányelvüket.
A NEMECSEK Program gyermekvédelmi irányelve:
- biztosítja a gyerekek jogainak érvényesülését a szervezetben
- összefoglalja azokat az elveket és szabályokat, amelyek segítik, hogy mindenki – gyerekek és felnőttek egyaránt – biztonságban érezze magát a közösségben
- átlátható és egyértelmű kereteket nyújt a bántalmazással, kiközösítéssel kapcsolatos esetek megelőzésére, kezelésére és utánkövetésére
- egyértelműen meghatározza a gyerekekkel foglalkozó felnőttek felelősségi körét
- átlátható keretek, biztonságos közösség: a gyermekvédelmi irányelv nemcsak egy dokumentum, hanem a gyakorlatban megvalósuló, élő, közösségi keretrendszer, amely az együttműködésen alapszik.
A Bokréta Gyermekotthoni Központ első körben az 5. számú szakmai egységének a működését szeretné ennek megfelelően átalakítani, a későbbiek folyamán pedig lehetőleg az egész intézményükben tervezik alkalmazni az irányelv útmutatásait. A program alapvető szempontja, hogy a Hintalovon Alapítvány szakemberei az intézmény munkatársaival közösen alakítják ki ezt az irányelvet, annak érdekében, hogy valóban a saját igényeiknek megfelelően tudják azt használni a gyakorlatban.
A közös munka a gyermekotthon jelenlegi működésének az alapos megismerésével indul, majd a megbeszélések során egyeztetik, hogy milyen szempontok kapjanak teret az irányelvben, ezután pedig a Hintalovon Alapítvány több tréninget is biztosít az intézmény munkatársainak. Az irányelv kidolgozása után, online segédanyagokat is készítenek a gyermekek és a felnőttek részére. A gyermekvédelmi alapelv bevezetése után pedig még fél éven keresztül utánkövetéssel is segítik az intézményt.
A Gattyán Alapítvány kifejezetten fontosnak tartja, hogy a gyermekotthonokban valóban érvényesüljenek a gyermekek jogai, illetve mind az ellátottak, mind a munkatársak egy biztonságos és átlátható környezetben tölthessék a mindennapjaikat. Bízunk benne, hogy a Nemecsek Program finanszírozásával hozzájárulhatunk nemcsak az adott intézmény, hanem hosszú távon a gyermekvédelmi rendszer fejlődéséhez is.