Élménypályázat 2025. – Gyermekvédelmi Központ Zala Vármegye nyaralása
2025. augusztus
A zalai intézmény célja az volt, hogy minden szakmai egységükből részesüljenek gyerekek…
Mosolyprogram
Alapítványunk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szakmai támogatás mellett, az élményszerzés területén is segítsük az állami gondozott gyermekeket. A minőségi szabadidős programok kétségtelenül nagyban hozzájárulnak a gyermekek életében ahhoz, hogy valóban integrálódjanak a többségi társadalomba.
Egyrészt fontosnak tartjuk, hogy ezeknek a gyerekeknek is ugyanolyan sokszínű szórakozási és kikapcsolódási lehetőségek álljanak a rendelkezésükre, mint a családban élő kortársaiknak. Másrészt a szociális és kulturális normák elsajátítása a jövőjük szempontjából is nélkülözhetetlen.
A fenti célok megvalósítása érdekében olyan programokat igyekszünk biztosítani, amelyek valóban mosolyt csalnak a gyermekek arcára és közben sokszor indirekt módon tanulnak is az új tapasztalatok, impulzusok által. Saját szervezésű rendezvényeink mellett, olyan projekteket is megvalósítunk, amelyekről közvetlenül a gyerekekkel foglalkozó felnőttek dönthetnek. A forrást a programok létrejöttéhez Alapítványunk bocsájtja az intézmények rendelkezésére, de az ötletek kitalálása és valóra váltása a gyerekek és a hozzájuk közel álló szakemberek közös munkájának a gyümölcse. Ezáltal egyszerre épül a gyerek-felnőtt közötti bizalmi viszony, valamint az egész gyermekotthoni közösség megerősödik, amelyek a traumatizált gyermekek számára létfontosságúak.
2025. augusztus
A zalai intézmény célja az volt, hogy minden szakmai egységükből részesüljenek gyerekek…
2025. augusztus
A Tolna Vármegyei intézmény pályázatának célja az volt, hogy a gyerekek a…
2025. július
Alapítványunk júliusban egy eseti támogatásra is sort kerített a budapesti székhelyű Bokréta…
2025. július
Az immár harmadik éve megvalósuló Élménypályázatunk július közepén már kezdetét is vette,…
2025. június
Az idei évben immár harmadik alkalommal hirdettük meg az egyik legnépszerűbb kezdeményezésünk,…
2025. június
A tavaly meghirdetett Közösségfejlesztő Pályázatunk egyik nyertesét idén nyáron sikerült meglátogatnunk, mivel…