Közösségfejlesztő Pályázat 2024. – „Indulj el egy úton” pályázat
2024. november 15.
A Komárom-Esztergom Vármegyében található Oroszlányi Gyermekotthon a benyújtott pályázatában a lokációjuknak köszönhető előnyökre helyezte a hangsúlyt. A céljuk az volt, hogy a környezetükben lévő Kéktúra útvonalát érintsék több turnusban. Ezáltal közelítve a gyermekeket a természethez, a környezetvédelemhez és az egészséges életmódhoz egyaránt. Nem beszélve arról, hogy kiemelten fontosnak tartják, hogy az ilyen jellegű közös élmények remek kapcsolódási lehetőséget teremtenek minden korosztály számára.
Az első turnusukban a Vértest szépségeit fedezték fel, utána a Bakony következett, majd ősszel a Dunakanyar egyik gyöngyszeme, Visegrád zárta a sort. A kétnapos kirándulások alkalmával a természeti kincsek mellett az adott környék látnivalóival is megismerkedtek, illetve kalandokban sem volt hiány. A szervező felnőttek minden alkalommal gondoskodtak arról, hogy igazán élménydús programokban legyen részük a gyerekeknek. Elmondásuk alapján a bográcsozás, a számháború és a vicces vetélkedők minden alkalommal még jobban összekovácsolták a társaságot és nagyon jó hangulatot teremtettek.
A három alkalmas „túraszakkör” valóban egy jutalom volt a gyermekeknek. A nevelők számára öröm volt látni, hogy mennyire élvezték a programokat, a közös időt és hogy képesek voltak alkalmazkodni egymáshoz annak érdekében, hogy igazán tartalmas pillanatokat éljenek át együtt.