Ugrás a tartalomra

Közösségfejlesztő Pályázat 2024. – “Egyél, igyál, mozogj!” pályázat

A Békés Vármegyében található Szivárvány Speciális Gyermekotthon egy olyan programot valósított meg, amely a náluk nevelkedő fiatalokat az egészséges életmóddal ismertette meg részletesen. A Pusztaottlakán elhelyezkedő intézményben 3 csoportban 20 speciális vagy kettős szükségletű fiatal él. A pályázati programjuk célja az volt, hogy 4 hónapon keresztül egy-egy hetet egy olyan témának szentelnek, amely szélesítheti a gyerekek látkörét és fejlesztheti az egészséges életmódhoz való viszonyukat.

Ennek jegyében sor került náluk Gyümölcshétre, Zöldséghétre, illetve körbejárták a higiénia és a betegségek közötti összefüggéseket. Az egészségre nevelés fontos elemeként természetesen a sport és a káros szenvedélyek sem maradtak ki a sorból. A komplex programokat a felnőttek igyekeztek minél változatosabbá és érdekesebbé tenni, és külsős szakembereket is bevontak a tájékoztatásba. Ennek köszönhetően a gyerekek, többek között, gyümölcsöket aszaltak, savanyúságot készítettek, házi paradicsomlevet főztek be, rendszeresen friss turmixokat ittak és persze sokat mozogtak. Alapítványunk személyesen is ellátogatott az egyik tematikus hétre, ahol az otthonban élő lányok lelkesen meséltek a tapasztalataikról, a megszerzett új ismeretekről és természetesen finom kóstolóval is készültek.