Áprilisban megtartottuk a második képzési napunkat, ismét a Docler Holding cégcsoport székházában. A célunk, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozóknak olyan képzési lehetőséget biztosítsunk, ahol olyan hasznos tudásra tehetnek szert, amelyet a mindennapi munkájuk során is alkalmazni tudnak. Ennek az alkalomnak a fókuszában a digitális gyermekkor, az online világ kihívásai álltak. A témában az első előadást az egyik legelismertebb hazai gyermekjogi szakértő Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány alapítója, tartotta. Előadásában azt járta körül részletesebben, hogy a gyermek különböző fejlődési, életkori szakaszaiban mi jellemzi a digitális világgal való kapcsolatát. A lehetséges veszélyek és kockázatok mellett, szóba került a szülők és a felnőttek hangsúlyos szerepe is.
Ezután Villányi Gergő, pszichológus következett, aki a digitális pszichológia témájával foglalkozik már évek óta. Előadásában az online világ általános jellemzése mellett, kitért az emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásaira. Ezen kívül olyan jelenségekről, fogalmakról is beszélt, amelyek a generációs különbségek miatt a felnőttek számára kevésbé ismertek.
Az ebédszünet után, a nap utolsó előadásának keretein belül arra kerestük a választ, hogy az offline világban, hogyan lehet megelőzni, ellensúlyozni a digitális világ térnyerését. Ebben Balogh Fruzsina volt a segítségünkre, aki a Kapcsolódó Nevelés Egyesület vezetőjeként a gyakorlatban alkalmazható módszerekre fókuszált. Előadásában az új ismeretek mellett, igyekezett megerősíteni a szakembereket abban, hogy mekkora jelentőséggel bír a gyermekek életében az a törődés, odafigyelés, az apró kötődési gesztusok, amelyeket tőlük kapnak.
Reméljük, hogy a második alkalmon is új és használható ismeretekkel gazdagodhattak a gyermekotthonok munkatársai. Bízunk benne, hogy a további témák is felkeltik a szakemberek érdeklődését és egyre több résztvevőt üdvözölhetünk a képzéseinken!
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/KEP-1-1024x768.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/KEP-2-768x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/KEP-3-768x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/KEP-4-768x1024.jpg)