Hátrányos helyzetű gyermekek támogatása – 1 000 000 Ft a Dr. Ámbédkar Iskola részére
2023. augusztus
2023. augusztus 28.
A miskolci Dr. Ámbédkar Iskolába a környékbeli cigánytelepekről járnak be a diákok, akik olyan közösség tagjai, ahol az érettségizettek aránya jelenleg 1% alatt van. Második esély típusú iskolaként, már a beiratkozásnál tisztázzák: a cél nem pusztán a nyolc osztály, hanem az érettségi, illetve mellé akár egy szakma megszerzése. A tanulás náluk kifejezetten a társadalmi helyzet megváltoztatását célozza, hogy a hozzájuk járó fiataloknál egy olyan identitásváltás történjen, ami segít nekik kitörni a hátrányos helyzetükből.
Az iskolával idén már volt egy együttműködésünk, amely során az informatikai képzésükhöz járultunk hozzá. Az új tanév megkezdése azonban komoly kihívást jelent számukra, mivel lényegében csak támogatásokból tudják fenntartani az intézményt, az állam és a helyi önkormányzat segítsége nélkül. Úgy véljük, hogy az a szemlélet és elköteleződés, amellyel a hátrányos helyzetű fiatalokért dolgoznak kifejezetten követendő példa. Munkájuk eredményeként az iskolájukba járó fiataloknak valós esélyük nyílik a kitörésre a mélyszegénységből és a társadalmi integrációra. A 2022/2023-as tanévben 6 diákjuk érettségizett és közülük öten nyertek felvételt felsőoktatási intézményekbe.
Annak érdekében, hogy szeptemberben az iskola folytatni tudja a tevékenységét, Alapítványunk 1 000 000 millió Forint támogatást nyújtott nekik. Az iskola vezetőségének elmondása alapján ez az összeg nagy segítség volt számukra abban, hogy több elmaradást is rendezni tudjanak.
Reméljük, hogy az iskola értékes munkáját egyre többen felismerik és támogatni fogják, hiszen a megemelkedett rezsi és egyéb költségek továbbra is komoly nehézségeket jelentenek számukra.