Gattyán Alapítvány Rekreációs és Szakmai Konferencia – Budapest, 2024. október 14-16.
2024. október 23.
Az idei évben már harmadik alkalommal szerveztük meg a Rekreációs és Szakmai Konferenciánkat, amely szerencsére továbbra is nagy népszerűségnek örvend a szakellátásban dolgozók körében. Az esemény célja változatlanul az, hogy olyan feltöltődési lehetőséget biztosítsunk a gyermekotthoni munkatársaknak, amely során szakmailag is fejlődhetnek. Nem túlzás azt állítani, hogy az idei év különösen sok kihívást tartogatott az egész gyermekvédelmi rendszer számára, de ez hatványozottan igaz a szakellátó intézményekre. Ennek ellenére szerencsére az ország szinte összes állami fenntartású gyermekotthoni- és gyermekvédelmi központja képviseltette magát a konferenciánkon. A hiányzó néhány intézmény a munkaerőhiány okozta problémák miatt kényszerült kihagyni a számukra is fontos programot. Összesen így 24 intézmény több mint 90 munkatársa vett részt a két és fél napos eseményen, amelyet ismét az exkluzív helyszínt biztosító Normafa Hotelben tartottunk meg.
A vendégek a szállás kényeztető adottságai és szolgáltatásai mellett, mindhárom napon minőségi szakmai programok előnyeit is élvezhették.
Az első nap a negatív gyermekkori hatások élethosszig tartó következményeinek részletes feltérképezésével indult, Dr. Makara Mihály és kollégája, Fekete-Gál Martina közreműködésével. Utánuk Rózsa Mónika következett, aki gyermek- és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusként a trauma lehetséges következményeinek megértéséről, illetve a sérült önszabályozás fejlesztési lehetőségeiről tartott egy érdekes prezentációt. Az informatív délutánt pedig Novák Ferenc zárta, aki a tinédzserkor kihívásairól, azon belül is a passzivitás legyőzésének gyakorlati módszereiről értekezett előadásában.
Az első délután intenzív programját az esti wellness program keretein belül nyílt lehetőségük kipihenni és megbeszélni a résztvevőknek. Úgy tűnt, hogy a szaunaszeánszok mellett a kinti jacuzzi és úszómedence is jó helyszínt szolgáltattak ehhez.
A második nap szupervízióval indult minden résztvevő számára, amelyet a hotel adottságainak köszönhetően több kiscsoportban tudtunk megvalósítani. A Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társaságának hat szakembere vezette be a résztvevőket a szupervízió rejtelmeibe. A jelenlévők részéről egyértelműen pozitív volt a fogadtatás, megerősítve az igényt, hogy az ilyen jellegű megsegítésre a mindennapi munkájuk során is nagy szükségük lenne. A délelőtti szakmai programot a Dr. Ámbédkar Iskola igazgatója, Derdák Tibor zárta, aki a roma fiatalok sikeres oktatási és társadalmi integrációjáról tartott egy érdekfeszítő bemutatót.
A második napon délután, a szerencsére gyönyörű őszi időben is, módjuk nyílt a konferenciánk vendégeinek kiélvezni a helyszín adottságait. A már említett wellness programok mellett, jóga és meditáció foglalkozásokon is töltődhettek.
A pihentető délután után Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány alapítója, kiváló gyermekjogi szakértő a gyermekvédelmi rendszer aktuális helyzetéről beszélt a jelenlévőknek. Büszkék vagyunk rá, hogy Gyurkó Szilvia már az első konferenciánk óta a szakmai programjaink állandó előadója; részletes, nemzetközi kitekintést is magába foglaló prezentációja ezúttal is nagy sikernek örvendett a résztvevők körében.
Az este folyamán pedig következett a konferenciáink minden bizonnyal legünnepélyesebb eseménye: a Kiváló Gyermekvédelmi Dolgozó Díjunk átadása. Ez alkalommal sem volt hiány megható pillanatokban, amikor az intézményvezetők által jelölt munkatársak átvehették a jól megérdemelt elismerésük. A már megszokott módon, összesen 5 gyermekotthoni munkatárs kapta meg Alapítványunk 100 000 Forinttal járó díját. A napot pedig a jó hangulatú közös ünneplés és buli zárta.
Az utolsó napot B. Aczél Anna gazdag szakmai tapasztalatokon alapuló előadása nyitotta meg, majd a szakmai kerekasztal zárta le. A közös beszélgetés során ezúttal is mindenkinek lehetősége nyílt szakmai körben megvitatni az ötleteit, a meglátásait. Alapítványunk számára kifejezetten fontos, hogy közvetlen visszajelzést kapjunk az intézmények munkatársaitól, hiszen ez nagyban előmozdítja azt, hogy valóban olyan támogató tevékenységet tudjunk végezni, amely számukra és az ellátottjaik számára is hasznos.
Összességében elmondható, hogy szerencsére az idei konferenciánk is elérte a célját, hiszen a tapasztalatok és a visszajelzések alapján az eseményen résztvevő gyermekotthoni munkatársak mindannyian jól érezték magukat, érzelmileg és szakmailag is feltöltődve térhettek vissza a mindennapokba.