Ugrás a tartalomra

Élménypályázat 2025. – Gyermekvédelmi Központ Baranya Vármegye nyaralása

Az immár harmadik éve megvalósuló Élménypályázatunk július közepén már kezdetét is vette, elsőként a Baranya Vármegyei csapat nyaralásával.

A Gyermekvédelmi Központ két olyan szakmai egységének szeretett volna egy különleges szünidei programot biztosítani, amelyekben enyhe- és középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek nevelkednek. Nyaralásuk helyszínéül Dávod települését választották, ahol egy olyan gyógyfürdő található, amely egyszerre alkalmas a speciális szükségletű gyerekek üdüléséhez és fejlesztéséhez.  A fürdő területén található játékok jó hatással vannak a mozgásfejlődésre, az egyensúlyérzékre, koordinációra, valamint a kreativitásra is. Továbbá remek lehetőséget biztosítanak a szociális készségek fejlesztésére, a társas interakciók gyakorlására, ahol a gyerekek, kapcsolódhatnak társaikhoz. A terület akadálymentesített, így a nehézkesebben mozgó gyermek is vidáman pancsolhat a medencékben. A tábor folyamán, a szórakozás mellett, természetesen kiemelt hangsúlyt kapott a mozgásfejlesztés, illetve az idegrendszeri és finommotorikus képességek javítása.

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is személyesen látogattuk meg a táborozókat, akik a találkozó napján pont ez egyik legaktívabb időtöltésükön vettek részt, hiszen egy 10 km-es kirándulásról értek vissza. A beszámolók alapján a gyerekek nagyon élvezték a programokat és a nevelők külön kiemelték, hogy milyen figyelmesek is voltak egymással.