Drogprevenciós workshop gyermekvédelmi dolgozóknak – 2022. szeptember
2022. szeptember 28.
A Gattyán Alapítvány kiemelten fontosnak tartja, hogy az állami gondoskodásban élő gyermekeket minél sokoldalúbban tudja támogatni annak érdekében, hogy egy teljesebb és kiegyensúlyozottabb életet élhessenek. A függőségek, a szerhasználat sajnos egyre jobban állandósult problémaként van jelen a gyermekotthonokban nevelkedő fiatalok mindennapjaiban. Mindez természetesen a velük foglalkozó szakembereket is komoly kihívások elé állítja, amelyek hatékonyabb kezeléséhez szerettünk volna egy lehetőséget nyújtani.
A Gattyán Alapítvány és a Köztes Átmenetek Nonprofit Kft. együttműködésének köszönhetően a nyár végén 2 alkalommal szerveztünk drogprevenciós workshopot gyermekvédelmi intézmények dolgozóinak. A Köztes Átmenetek egy interaktív kiállítás drogokról, függőségekről, amely a droghasználat komplex problémáját igyekszik interaktív és átélhető módon bemutatni kifejezetten a tizenéves korosztály számára. A kiállítás egyik legfőbb célja, hogy minél több fiatalhoz, illetve velük foglalkozó szakemberhez jusson el a téma, ezáltal is elősegítve a prevenciót.
A workshopokat a Köztes Átmenetek vezetője, Varga Dániel tartotta, aki több mint 15 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik a drogprevenció terén. A képzésekre a kiállítás állandó helyszínén került sor a 9. kerületben, ahol hétköznap délutánonként a Konkáv Közösségi Tér működik. A Konkáv 2018 óta biztosít egy megbízható teret a környékbeli hátrányos helyzetű fiataloknak, akik iskola után ott tanulhatnak vagy tölthetik el a szabadidejüket egy megtartó közösségben.
A workshopokra elsősorban olyan szakembereket vártunk, akik már rendelkeztek valamilyen szakmai ismerettel vagy előképzettséggel a témát illetően. A két alkalmon 10 különböző intézményből összesen 27 fő vett részt, többek között intézményvezetők, pszichológusok, fejlesztőpedagógusok. A program mindkét napon megegyezett: a délelőtt folyamán a kiállítással ismerkedhettek meg részletesebben a résztvevők, majd az ebédszünet után, a délutánt szakmai diskurzussal és esetmegbeszélésekkel folytattuk. A képzéseken érezhető volt, hogy a gyermekotthoni munkatársaknak nem újszerű a téma, amelyhez igen aktívan és nagyon jó szakmai meglátásokkal tudtak hozzászólni. A délután folyamán élénk tapasztalatcsere zajlott a különböző intézmények munkatársai között, akik nagyon hasonló problémákkal szembesülnek a mindennapi munkájuk során. Fontos közös pontjuk volt az elkötelezettségük a munkájuk iránt, amelynek legfőbb célja, hogy minél jobban tudják segíteni a gondoskodásukban nevelkedő fiatalokat.
A résztvevők visszajelzései alapján határozottan érdemes és kell is foglalkozni ezzel a témával, amely számunkra is jó megerősítésként szolgált. Alapítványunk tervei között szerepel, hogy folytatjuk a szakmai együttműködést a Köztes Átmenetek kiállítással és vezetőjével, annak érdekében, hogy minél több gyermekotthoni dolgozónak nyújthassunk kapaszkodót a témát illetően. A későbbiek folyamán pedig szeretnénk lehetőséget biztosítani gyermekotthonban élő fiatalok részére is, hogy szakértő segítségével ismerkedjenek meg a témával.