Hátrányos helyzetű gyermekek támogatása – 1 000 000 Ft a Dr. Ámbédkar Iskola részére <br>2023. augusztus

A miskolci Dr. Ámbédkar Iskolába a környékbeli cigánytelepekről járnak be a diákok, akik olyan közösség tagjai, ahol az érettségizettek aránya jelenleg 1% alatt van. Második esély típusú iskolaként, már a beiratkozásnál tisztázzák: a cél nem pusztán a nyolc osztály, hanem az érettségi, illetve mellé akár egy szakma megszerzése. A tanulás náluk kifejezetten a társadalmi helyzet […]

Teqball asztalok adományozása – 2023. augusztus

Alapítványunk Sportprogramjának keretein belül augusztusban 5 db Teqball asztalt adtunk át gyermekotthonok és egy iskola részére. A program egyik fő célkitűzése továbbra is az, hogy a Teqball sport megismertetésén és megszerettetésén keresztül aktívabb és egészségesebb életmódra ösztönözzük a fiatalokat. Úgy tapasztaljuk, hogy évről évre növekszik a Teqball iránt érdeklődő és gyakorló gyerekek száma, akik egymás […]

Pályázati támogatás – 2023. augusztus

Idén tavasszal egy pályázati lehetőségre hívta fel alapítványunk figyelmét a Crane ChemPharma&Energy vállalat hazai szervezete, a XOMOX Magyarország Kft. Az amerikai anyavállalat számára evidens, hogy a létrehozása óta támogatja a társadalom különböző rászoruló csoportjait. Az idők folyamán alapítványuk célcsoportjai kifejezetten az özvegyek és a gyerekek lettek, nekik igyekeznek minél többet segíteni szervezett formában. A hazai […]

Élménypályázat 2023. – Táborlátogatás

Élménypályázatunk keretein belül megvalósuló táborok már a szünidő kezdete óta zajlanak. A hazai helyszínekre igyekszünk személyesen ellátogatni, hogy találkozhassunk a gyerekekkel és meghallgathassuk az élménybeszámolójukat. Július végén a Somogy Vármegyei Gyermekvédelmi Központ táborába tekinthettünk be. Helyszínnek Orfűt választották, ahol összesen 37 gyerek és 7 felnőtt kísérőjük töltött el egy igencsak eseménydús nyaralást. A gyermekotthon munkatársai […]

Kert pályázat 2023.

Alapítványunk több lehetőséggel is igyekszik segíteni idén nyáron a gyermekotthonoknak, hogy minél tartalmasabban tölthessék a szünidőt. Az Élménypályázatunk után, meghirdettük a Kert Pályázatot is, amelyben az intézményeket a közösen, szabadban eltöltött együttlétre szerettük volna ösztönözni. Ennek a pályázatnak a célja az volt, hogy előmozdítsuk a gyermekotthonok kertjeinek az aktív használatát és megszépülését, mindezt természetesen az […]

Nemecsek Program – Szakmai együttműködés a Hintalovon Alapítvánnyal – 2023. június

Alapítványunk igyekszik a gyermekotthonoknak rendszeresen olyan segítséget nyújtani, amely szakmai téren is megkönnyítheti a mindennapi munkájukat. Az egyik legelismertebb, hazai gyermekjogi szervezettel, a Hintalovon Alapítvánnyal már egy ideje elkezdtük a szorosabb együttműködést. Alapítójuk, Dr. Gyurkó Szilvia rendszeres előadója a gyermekotthoni munkatársaknak szervezett képzéseinknek, emellett a közös munkát az egyik legnagyobb budapesti gyermekotthonnal együtt folytatjuk. A […]

Hátrányos helyzetű gyermekek támogatása – Bogáncsvirág Tanoda 2023. június

Június elején ismét egy olyan megkeresésnek tettünk eleget, amely a hátrányos helyzetű gyerekek támogatására irányult. A Veszprém Vármegyében található, Berhida városában működő Bogáncsvirág Tanoda célja, hogy minél hatékonyabban segítse a település hátrányos helyzetű gyermekeit. A tanoda elkötelezett munkatársai az iskola után foglalkoznak a gyerekekkel, legyen szó akár tanulásról, kézműveskedésről vagy egyéb szabadidős programokról. Munkájukat pályázati […]

Hátrányos helyzetű gyermekek támogatása – Osztálykirándulás Esztergomban 2023.május

Az állami gondozott gyermekek támogatása mellett Alapítványunk rendszeresen segít hátrányos helyzetű fiataloknak is az oktatás, a sportolás vagy az élményszerzés területén. Az év elején egy szülő kérésére figyeltünk fel, aki a gyermeke osztálya számára igyekezett egy osztálykirándulást megszervezni. A salgótarjáni iskolába többségében olyan gyerekek járnak, akiknek a szülei számára az osztálypénz befizetése nehézséget jelent, illetve […]

Nyári szünidő Élménypályázat 2023.

Az idei évben első alkalommal hirdettük meg az Élménypályázatunkat, amely során nyári szünidei programokra pályázhattak a gyermekotthoni szakellátást nyújtó intézmények. Az elmúlt években nagyon sokszor hallottuk az intézmények munkatársaitól, hogy nagy segítség lenne számukra valamilyen táborozási lehetőség a gyerekek számára. Ennek nyomán úgy döntöttünk, hogy 2023-ban sort kerítünk a gyermekotthonban nevelkedő gyermekek minőségi nyaralásának a […]

Képzések gyermekotthoni dolgozóknak – 2023. május 24.<br><span class="byborg-sub-title">Az alap- és a szakellátás együttműködési lehetőségei</span>

Május végén sor került a harmadik képzési napunkra, a már megszokott módon, a Docler Holding székházában. Ezúttal az alap- és a szakellátás jobb együttműködésének a témáját jártuk körbe az ország különböző gyermekotthonaiból érkezett szakemberekkel. Az első előadó Hornyák Mariann volt, aki egy gyakorlatias foglalkozással kezdte a napot. A résztvevők több csoportban dolgoztak együtt, azonos kérdések […]