Ugrás a tartalomra

Beiskolázási támogatás hátrányos helyzetű gyermekeknek – 2025. június

Immár 5 éve tartjuk azt a hagyományt, hogy egy kis békési településen a leendő általános iskolai elsősöknek biztosítjuk a kezdő iskolatáska szettjüket. Természetesen örömmel tettünk eleget idén is ennek a szokásnak, így június elején ismét ellátogattunk Gesztre. Az óvoda kedves ballagási ünnepségének zárásaként adtuk át a 6 kis leendő iskolásnak a táskáikat, kiegészítőkkel és iskolaszerekkel. Szerencsére úgy tűnt, hogy a gyerekeknek sikerült örömet szereznünk az ízlésüknek megfelelő táskákkal. Emellett szép volt látni, hogy a kis 700 fős település lakóinak életében jelentős ünnep a gyerekek óvodai búcsúztatása és a rokonok aranyos meglepetésekkel készültek minden kis ballagónak.

Az ünnepség után lehetőségünk nyílt megtekinteni a település nemrég felújított nevezetességét is. Az impozáns Tisza-kastélyban fogyaszthattuk el a finom ebédünket a pedagógusokkal és a település polgármesterével közösen, így ezúttal is aktuális képet kaphattunk a kis község mindennapjairól.