Mozis Élménynap – 2025. április
2025. április 29.

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel, idén újra megszerveztük a Mozis Élménynap elnevezésű rendezvényünket, amellyel a 12 év feletti korosztálynak szerettünk volna kedvezni. Tekintve, hogy a Farsangi rendezvényből kimaradtak, most őket vártuk egy jó programmal a tavaszi szünetben.
Az eseményre ismét a már jól bevált helyszínen, Budapesten a Lurdy Házban került sor, hiszen itt egyszerre adott a rendezvényhelyszín és a mozi is. A programra nagy örömünkre ezúttal még többen jelentkeztek, mint az előző alkalommal, így összesen 24 gyermekvédelmi- és gyermekotthoni központból 320 fő érkezett az egész napos szórakozásra. A fiatalok korából adódóan a nap első felében olyan játékok álltak a rendelkezésükre, mint például az autós szimulátor, a csocsóasztal, a rodeó bika, a boxgép vagy a VR szimulátor. Ezen kívül a nap tematikájához kapcsolódó fotófal előtt a program egésze alatt vicces csoportképeket is készíttethettek, amelyet emlékként meg is kaptak.
A délelőttöt egy finom ebéd zárta, amely után a résztvevőknek csak át kellett sétálniuk a szomszédos moziba, ahol a büfé személyzete már várta őket a popcorn-üdítő menükkel. Idén is két film közül választhattak a gyerekek, az egyik teremben az Amerika kapitány új részét, a másikban pedig Az Amatőr című filmet nézhették meg.
Szerencsére ezúttal is nagyon jól sikerült az egész napos szórakozás, amellyel láthatóan sikerült örömet szerezni a fiataloknak.






















