Karácsonyi ajándék 2024. – Gyermekvédelmi Központ Békés Vármegye
2024. december
Az idei évben új hagyományt indítottunk útjára Alapítványunk karácsonyi ajándékával kapcsolatban. Amellett,…
Mosolyprogram
Alapítványunk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szakmai támogatás mellett, az élményszerzés területén is segítsük az állami gondozott gyermekeket. A minőségi szabadidős programok kétségtelenül nagyban hozzájárulnak a gyermekek életében ahhoz, hogy valóban integrálódjanak a többségi társadalomba.
Egyrészt fontosnak tartjuk, hogy ezeknek a gyerekeknek is ugyanolyan sokszínű szórakozási és kikapcsolódási lehetőségek álljanak a rendelkezésükre, mint a családban élő kortársaiknak. Másrészt a szociális és kulturális normák elsajátítása a jövőjük szempontjából is nélkülözhetetlen.
A fenti célok megvalósítása érdekében olyan programokat igyekszünk biztosítani, amelyek valóban mosolyt csalnak a gyermekek arcára és közben sokszor indirekt módon tanulnak is az új tapasztalatok, impulzusok által. Saját szervezésű rendezvényeink mellett, olyan projekteket is megvalósítunk, amelyekről közvetlenül a gyerekekkel foglalkozó felnőttek dönthetnek. A forrást a programok létrejöttéhez Alapítványunk bocsájtja az intézmények rendelkezésére, de az ötletek kitalálása és valóra váltása a gyerekek és a hozzájuk közel álló szakemberek közös munkájának a gyümölcse. Ezáltal egyszerre épül a gyerek-felnőtt közötti bizalmi viszony, valamint az egész gyermekotthoni közösség megerősödik, amelyek a traumatizált gyermekek számára létfontosságúak.
2024. december
Az idei évben új hagyományt indítottunk útjára Alapítványunk karácsonyi ajándékával kapcsolatban. Amellett,…
2024. december
Az idei évben új hagyományt indítottunk útjára Alapítványunk karácsonyi ajándékával kapcsolatban. Amellett,…
2024. december
Alapítványunk a gyermekotthonok számára biztosított karácsonyi ajándékai mellett, egy adománygyűjtő akciót is…
2024. december
Alapítványunk minden évben igyekszik Karácsonykor is megajándékozni mind a 28 gyermekvédelmi intézményt,…
2024. november
A Pécsett található Mandulafa Gyermekotthon egyik csoportjának a pályázata kétségkívül az egyik…
2024. november
A Tolna Vármegyei Rózsakert Gyermekotthon már több éve foglalkozik a zeneterápia fejlesztő…