ADOMÁNYOZÁS

Hiszünk benne, hogy a kiszolgáltatott sorsú gyermekek életét törődéssel, szeretettel és szakmai programok megvalósításával együttesen lehet jobbá tenni. A szervezett programok és szolgáltatások komoly pénzügyi erőforrást igényelnek. Az Alapítvány egyik célkitűzése ezeknek a pénzügyi forrásoknak a biztosítása és bővítése. A siker elérése csak részben az Alapítvány egyszemélyes törekvése, ez a munka közös érdekünk, mindannyiunk felelőssége.

Támogatásra kérünk minden olyan magánszemélyt vagy vállalkozót, aki felelősséget érez a társadalom „elesett” rétegeiért és ezen belül is elsősorban a gyermekekért. Biztosak vagyunk abban, hogy sok olyan jószándékú támogatót találunk, akik különböző módon, különböző mértékben hozzájárulnának a rendelkezésre álló Alapítványi vagyon további anyagi vagy akár természetbeni forrásainak bővítéséhez. Együttműködő partnereink pedig szakmai tudásukkal járulhatnak hozzá a gyermekek támogatásához.

Adomány összege:

HUF

HUF

HUF

KIEMELT TÁMOGATÓINK

Kiemelt támogatóink nagyértékű adománnyal járulnak hozzá Alapítványunk munkájához. A támogatás termék, szolgáltatás vagy pénzadomány formájában is megvalósulhat. Ha bármilyen módon segíteni kívánja munkánkat, kérjük olvassa el: 

KIEMELT TÁMOGATÓINK

Együttműködő partnereink

Együttműködő partnereink szakmai támogatásukkal járulnak hozzá Alapítványunk munkájához. Szakmai tudásmegosztás és közös cél mentén vezérelve hiszünk közösen egy jobb jövőben. Amennyiben együttműködő partnerként kívánja munkánkat segíteni, kérjük ide kattintva vegye fel velünk a kapcsolatot.

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK

ESETI TÁMOGATÓINK

SZAKMAI KUTATÁS

Az Alapítvány szemlélete, hogy a hatékony segítségnyújtás alapja a szakmai megalapozás. Ennek elősegítésére a 2020-2021. évben országos felmérés keretében térképezte fel a gyermekvédelem rendszerén belül a gyermekotthonokban élő gyermekek oktatási részvételét, jelenlegi végzettségüket, továbbtanulási terveiket és tanulással, munkával kapcsolatos jövőképüket.

Gattyán Alapítvány
1101 Budapest Expo tér 5-7.

Bankszámlaszám

Adószám

2021 © Gattyán Alapítvány – Minden jog fenntartva
A Gattyán Alapítvány honlapján és facebook oldalán közzétett fényképek az Alapítvány kizárólagos jogosultsági körébe tartoznak.
A fentiek szerinti fényképeknek az Alapítvány írásbeli engedélye nélküli, jogosulatlan felhasználása polgári és / vagy – valamely bűncselekmény tényállási elemeinek
megvalósulása esetén – büntetőjogi következményeket vonhat maga után.