Ugrás a tartalomra

Teqball asztalok adományozása – 2023. augusztus

Alapítványunk Sportprogramjának keretein belül augusztusban 5 db Teqball asztalt adtunk át gyermekotthonok és egy iskola részére. A program egyik fő célkitűzése továbbra is az, hogy a Teqball sport megismertetésén és megszerettetésén keresztül aktívabb és egészségesebb életmódra ösztönözzük a fiatalokat. Úgy tapasztaljuk, hogy évről évre növekszik a Teqball iránt érdeklődő és gyakorló gyerekek száma, akik egymás számára is nagyon jó motivációt jelentenek. Több gyermekotthonból is jelezték, hogy nagyon örülnének még egy Teqball asztalnak, mert a gyerekek részéről lenne rá igény.

Annak érdekében, hogy az asztalok átadása a szünidő alatt is érdekes program legyen a gyerekeknek, mindenhova személyesen vittük el az asztalokat, amelyeket aztán velük közösen a helyszínen szereltünk össze. A munkálatok végeztével pedig a lelkes fiatalok rögtön profik társaságában avathatták fel az asztalokat.

Az 5 asztalból, egy a budapesti Bolyai Farkas Gyermekotthoni Központba, kettő a Bokréta Gyermekotthoni Központ Bicskén található Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonába került, egy pedig szeptemberben a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Gyermekvédelmi Központban lesz átadva. A gyermekotthonok mellett egy asztalt egy olyan iskola számára ajánlottunk fel, amely hátrányos helyzetű, roma fiatalok oktatásával foglalkozik. A miskolci Dr. Ámbédkar Iskola kollégiumot is működtet, hogy a tanulni vágyó diákoknak a bejárási nehézségeket is segítsenek áthidalni, az ő Teqball asztaluk itt lett elhelyezve.

Bízunk benne, hogy az asztalok intenzív használatban lesznek és még több mozgásra ösztönzik majd a fiatalokat!