Rendkívüli támogatás a Bicskei Gyermekotthon részére – 2024. április
2024. május 06.
A Bokréta Lakásotthoni és Gyermekotthoni Központ és Általános Iskola Budapest az az intézmény, amelyhez jelenleg a Bicskei Gyermekotthon tartozik. Az elmúlt időszakban valószínűleg kevesen voltak, akik ne hallottak volna a korábban ott történtekről, így az adott gyermekotthonról. Azt azonban kevesen tudják, hogy mikor a tragikus esetek történtek, akkor Bicske még nem a Bokréta Gyermekotthoni Központhoz tartozott, jelenleg már sem olyan felnőtt, sem olyan gyermek nincs ott, aki a pedofil ügy kapcsán érintve volt. A most kirobbant botrány azonban mégis súlyos meghurcoltatást jelent az intézménynek.
Az elmúlt időszakot a gyermekvédelmi rendszer egésze megszenvedi, ebben az intézményben ez azonban hatványozottan igaz. Egy olyan stigmát kaptak a jelenlegi munkatársak, amelyhez semmilyen módon nem kapcsolódnak.
Éppen ezért szerettük volna kifejezni az együttérzésünket és a támogatásunkat feléjük, a gyermekotthon vezetőségének és összes munkatársának a helytállásáért.
Alapítványunk szeretne segíteni abban, hogy az intézmény leginkább érintett kollégái egy kicsit kipihenhessék a fáradalmaikat, feltöltődjenek; mindezt a Docler Holding Cégcsoport tulajdonában álló exkluzív Normafa Hotel-ben.
Összesen 50 fő részére ajánlottunk fel kikapcsolódási lehetőségeket, amelyek során a gyermekotthon munkatársai olyan programokon vehetnek részt, mint a Jógavacsora, a Félnapos jóga, a Vacsora hangtál relaxációval és a Vacsora program-Szauna felöntés.
Emellett ingyenes szupervíziót is biztosítunk az intézmény munkatársai részére.
Bízunk benne, hogy a felajánlott kikapcsolódási programok, illetve a szupervízió is segítséget jelent a szakemberek számára, annak érdekében, hogy újult erővel tudják folytatni az elhivatott munkájukat.