Ugrás a tartalomra

Mozis Élménynap – 2026. április

Az elmúlt évek pozitív visszajelzései alapján, idén már harmadik alkalommal szerveztük meg a Mozis Élménynapunkat. A rendezvény célja továbbra is változatlan: egy olyan élményprogram a 12 és 18 év közötti korosztálynak, amely a felhőtlen szórakozásukról szól. Az esemény időpontja ismét a tavaszi szünetre esett, hogy ezzel is segítsük az intézményeket a szabadidő minőségi eltöltésében.

Az egész napos program helyszíneként ezúttal is a fővárosban található Lurdy Ház szolgált, ahol a rendezvényhelyszín és a mozi is adott a szórakozáshoz.

Az esemény szerencsére továbbra is igen nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében, így szinte az ország összes gyermekvédelmi- és gyermekotthoni központjából érkeztek a résztvevők, összesen 300 fő.

A már jól bevált tematikán nem változtattunk: a nap első felében a gyerekek a koruknak és érdeklődésüknek megfelelő játékokat próbálhattak ki. A rodeó bika, a boxgép, a csocsóasztal, az autós szimulátor és a táncgép továbbra is megunhatatlan szórakozási lehetőségnek bizonyult, de természetesen a többi rendelkezésre álló eszköz is intenzív igénybevételnek volt kitéve. Ezek mellett, a fiatalok másik nagy kedvence is a rendelkezésükre állt: az élménynaphoz kapcsolódó fotófal előtt készülhettek a vicces csoportképek. Természetesen az elkészült képeket örök emlékként mindenki haza is vihette magával.

A közösen elfogyasztott ízletes ebéd után pedig következett a mozizás. A popcorn-üdítő menüvel „felszerelkezett” közönség most is két izgalmas film közül választhatott.

Reméljük, hogy a nap végén ez alkalommal is egy újabb maradandó élménnyel távozott minden résztvevő és sikerült egy igazán örömteli programmal gazdagítanunk a fiatalok tavaszi szünetét!