A tavalyi konferenciánkon tapasztalt nyitott hozzáállásnak és pozitív visszajelzéseknek köszönhetően, úgy döntöttünk, hogy idén is igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók képzésére.
Havi egy alkalommal ingyenesen biztosítunk lehetőséget a gyermekotthonok munkatársainak, hogy részt vegyenek az Alapítványunk által szervezett képzési napon. Minden alkalmon olyan témákat járunk majd körbe, különböző aspektusokból megvilágítva, amelyek a gyermekotthonok mindennapjainak a része. Annak érdekében, hogy valóban minőségi és hasznos tudást kaphassanak a résztvevők, olyan előadókat hívunk meg a képzésekre, akik a saját területük kiváló szakértői.
Az első képzési napra március végén került sor a Docler Holding cégcsoport székházában. Ennek az alkalomnak a fókuszában a gyermekbántalmazás, kortárs bántalmazás állt. A témában az első előadást az egyik legelismertebb hazai gyermekjogi szakértő Dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány alapítója, tartotta. Ezután a résztvevők érdeklődésük alapján két workshop közül választhattak. Az egyik a Bullying problémáját járta körbe az Amnesty International szakmai csapatának vezetésével, a másik pedig a Szexuális erőszak és visszaélés témájával foglalkozott Gyurkó Szilvia közreműködésével. A nehéz témák után egy közös ebéd mellett pihenhettek meg egy kicsit a résztvevők. A napot pedig szintén egy előadással zártuk: a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője, Csekeő Borbála, járta körbe részletesebben az iskolai zaklatás témáját, többek között a rendkívül fontos segítő kommunikáció szempontjából.
Bízunk benne, hogy már az első alkalmon is sok hasznos információval találkozhattak a gyermekotthonok munkatársai. Reméljük, hogy a jövőben minél több szakembert köszönthetünk majd a képzéseinken, akiknek olyan releváns tudással tudunk segíteni, amelyből ők és a rájuk bízott gyermekek is profitálhatnak.
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-01-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-18-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-17-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-16-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-15-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-14-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-13-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-12-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-11-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-10-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-09-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-08-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-07-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-06-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-05-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-04-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-03-819x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/04/GA_30032023-02-819x1024.jpg)