Május végén sor került a harmadik képzési napunkra, a már megszokott módon, a Docler Holding székházában. Ezúttal az alap- és a szakellátás jobb együttműködésének a témáját jártuk körbe az ország különböző gyermekotthonaiból érkezett szakemberekkel. Az első előadó Hornyák Mariann volt, aki egy gyakorlatias foglalkozással kezdte a napot. A résztvevők több csoportban dolgoztak együtt, azonos kérdések mentén, végül pedig egy nagy közös csoporttá alakulva osztották meg a tapasztalataikat a gyermekvédelmi rendszerről. A második előadást Dr. Gyurkó Szilvia tartotta, aki az ellátórendszer aktualitásai mellett, az alap- és a szakellátás sajátosságaira, illetve eltéréseire is kitért. Ezúttal is rendkívül informatív előadásában, több olyan érdekességet és nemzetközi példát is megosztott a közönséggel, amelyek még a sokat látott szakembereknek is újdonságként hatottak.
Az ebéd elfogyasztása után ismét aktivitásra ösztönöztük a résztvevőket, mert a délutánt egy szakmai kerekasztallal folytattuk. Azt szerettük volna, hogy ismét a jó gyakorlatok megosztása, a különböző módszerek megismerése kerüljön fókuszba. Szerencsére nagyon sokszínű volt a társaság, a szakemberek között többen voltak, akik korábban az alapellátásban dolgoztak; befogadó otthoni munkatársak és gyám is jelen voltak. Ennek köszönhetően egy valóban élénk párbeszéd alakult ki, amely során nagyon sok szakmai szempont szóba került.
Reméljük, hogy a következő képzések során is hasonlóan aktívan folytatódik az intézmények közötti kommunikációs és tapasztalatcsere. A nyári és az őszi képzéseinken is számítunk az érdeklődő résztvevőkre!
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/06/Kep-1-1-768x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/06/Kep-5-1-1024x768.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/06/Kep-6-1-1024x768.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/06/Kep-7-1-768x1024.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/06/Kep-10-1-1024x768.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/06/Kep-12-1-1024x768.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/06/Kep-16-1-1024x683.jpg)
![](https://gattyanalapitvany.hu/wp-content/uploads/2023/06/Kezdokep-3.kepzesi-nap-1-1024x768.jpg)