Ugrás a tartalomra

Gyermekotthon látogatás – Somogy Megyei II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon – 2022. július

Július elején ellátogattunk az igazán idilli környezetben fekvő II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthonba is.  Fonyódon, a Balaton partján álló intézményben élő gyerekek a tó közvetlen közelében nevelkedhetnek, ezáltal bizonyára sok különleges pillanattal gazdagodva. A gyerekotthont öt épület alkotja, amelyekben összesen 40 férőhellyel rendelkeznek. 4 csoportban 3-18 éves korú, míg 1 csoportban utógondozói ellátásban részesülő fiatalok élnek. Nyaranta egyébként szívesen látnak más gyermekotthonból érkező csoportokat is, csereüdülésekre.

Az intézmény története hosszú múltra tekint vissza. 1843-ban József nádor felgyógyulásának tiszteletére megnyitotta kapuit a róla elnevezett Josephinum fiúárvaház Pesten. Csaknem száz év múlva, 1925-ben felépült az akkor már József-árvaház néven működő intézmény nyári üdülőhelye Alsóbélatelepen. Szolgált átmenetileg hadikórházként is 1944-ben, majd egy évvel később visszanyerte eredeti funkcióját. 1949. október 15-én Nemes Lipót és Fazekas Anna hatására a gyermekotthoni hálózatot bővítették és létre hozták Alsóbélatelepen a nevelőotthont.

Az azóta is töretlenül működő gyermekotthonban a kikapcsolódás mellett a hétköznapok praktikumára is gondoltunk az adományok összeállításánál. A kapott eszközök között volt egy komplett audioendszer, két mikrofon szett, egy négyszemélyes sátor, nyolc laptop, több mikrohullámú sütő, vízforraló, konyhagépek, mágneses táblák és egy flipchart tábla is.