Gyermekotthon látogatás – Pest Megyei Gyermekvédelmi Központ – 2022. augusztus

Az augusztust a Pest Megyei Gyermekvédelmi központ látogatásával kezdtük, ahol a nagykőrösi lakásotthonokban élő fiatalokkal találkozhattunk. A nagykőrösi szakmai egységhez tartozik egy gyermekotthon, illetve egy-egy lakásotthon fiúk, illetve lányok részére. Ahogy a látogatás során megtudtuk, a két lakásotthon egy nagy udvaron belül található, érkezésünkkor épp az alapítványtól kapott kerti kiülőben töltötték közösen az időt. Az egység szakmai vezetője elmondta, hogy igyekeznek minél több programot kitalálni, hogy a fiatalok minél hasznosabban töltsék el a szabadidejüket különösen nyáron. A városban működtetnek egy speciális gyermekotthont is, amely 15 fiú befogadására alkalmas. Ott érthető módon a mindennapok valamivel több kihívást tartogatnak így a fiúk energiáinak a levezetéséhez igényeltek is néhány eszközt, úgymint boxzsákot, boxkesztyűket, illetve érzelmi intelligenciát fejlesztő játékokat.

A megyében egymástól viszonylag távol vannak a szakmai egységek és a telephelyek ennek ellenére szoros szakmai kapcsolatban és egységes szemléletben igyekeznek dolgozni. Az adományok összeállításánál mindenhol fontos szempont volt a szabadban töltött minőségi idő előmozdítása, hiszen átadásra került egy kerti sütő, egy medence, két rönkfa kerti bútor, egy sörpad garnitúra, több hatszemélyes kerti bútor szett, kerékpárok, kerti hinták, kosár-és focilabda és egy kosárlabda palánk is. Reméljük, hogy minden eszköz tartalmasabbá teszi a gyerekek szabadidejét és maximálisan kihasználják azokat.

SZAKMAI KUTATÁS

Az Alapítvány szemlélete, hogy a hatékony segítségnyújtás alapja a szakmai megalapozás. Ennek elősegítésére a 2020-2021. évben országos felmérés keretében térképezte fel a gyermekvédelem rendszerén belül a gyermekotthonokban élő gyermekek oktatási részvételét, jelenlegi végzettségüket, továbbtanulási terveiket és tanulással, munkával kapcsolatos jövőképüket.

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK

KIEMELT TÁMOGATÓINK