Ugrás a tartalomra

Gyermekotthon látogatás – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédelmi Központ – 2022. június

Látogatásunk alkalmával az intézmény székhelyét a Gyermekváros utcai központot látogattuk meg ahol több lakásotthonból érkező gyermekkel és nevelőikkel találkozhattunk. Látogatásunk elején rögtön egy rövid nosztalgiázásba cseppentünk ugyanis több gyermek is részt vett az Alapítvány által 2020-ban megrendezett Normafa nyári táborban, így felemlegettük a közös élményeket. Ezután meghallgattuk a verseket, amelyekkel a gyermekek meglepetésből készültek számunkra majd az intézmény vezetőjével is hosszasan elbeszélgettünk az intézmény helyzetéről és a helyi viszonyokról és a jövőbeni terveikről. Elmondása szerint nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekek rendszeres testmozgására és az egészséges életmódra való nevelésre. Fontosnak tartják a mindennapi sportolást a gyerekek játék- és mozgásigényének levezetéséhez, az általános mozgáskoordinációjuk javításához mindemellett a sport általi közösségépítés is hasznos hozadéka a testedzésnek.

Ezt a törekvését az igényelt adományok teljes mértékben igazolják hiszen 13db kerékpárt adtunk át a gyerekek nagy örömére, amelynek a nyári szünetben biztosan nagy hasznát fogják venni a szolnoki és a környékbeli lakásotthonokban és utógondozói otthonokban. Emellett átadásra kerül még ugyanennyi tablet is, amelyeket pedig főként a különleges és speciális gyermekotthonokban élők fognak használni.