Gyermekotthon látogatás – Cseppkő Gyermekotthoni Központ – 2022. július

Július végén sort kerítettünk a Cseppkő Gyermekotthoni Központ meglátogatására is, amely során átadtuk az adományainkat. A Rózsadomb tetején található központi épületük volt az egyik első olyan gyermekotthon az egész országban, amelyet már az építésekor, 1964-ben, erre a célra alakítottak ki. A hatalmas kerttel rendelkező intézmény területén a lakásotthoni csoportok mellett, 1989 óta az utógondozott fiatalok is egyedülálló körülmények között kezdhetik meg a felnőtt életüket. 8 különálló garzonlakás lett részükre kialakítva, ahol 24 éves korukig élhetnek amennyiben eleget tesznek a szükséges feltételeknek. 2016-ban tovább bővült az intézmény a békásmegyeri Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon integrációjával. A Cseppkő Gyermekotthoni Központ volt az életre hívója egy igazán különleges projektnek, a Varázscsepp Országos Tehetségkutató Versenynek, amelyet a gyermekvédelmi alap- és szakellátásban nevelkedő gyermekek, illetve utógondozásban nevelkedő fiatalok részére rendeznek meg. Immár több mint 10 éve szervezik meg a tehetségkutatót, ahol minden alkalommal nagy lelkesedéssel mutatják meg a tudásukat az ország gyermekotthonainak lakói.

Az intézményben emellett nagy figyelmet szentelnek arra, hogy a sport szeretetére neveljék és ösztönözzék a náluk élő gyerekeket, ezt tükrözte a kért adományok összetétele is. A különböző típusú labdák, hálók, ugrókötelek és foci minikapuk bizonyára gyakori használatban lesznek csak úgy, mint a szintén átadott társasjátékok, fejlesztő eszközök, függyőágyak. A gyerekek környezetét pedig sok új bútor és elektronikai eszköz teszi még szebbé és kényelmesebbé, mint például ágyak, asztalok, lámpák, étkezőszékek, polcok, függönyök, szőnyegek, étkészletek, mikrók és nyomtatók.

SZAKMAI KUTATÁS

Az Alapítvány szemlélete, hogy a hatékony segítségnyújtás alapja a szakmai megalapozás. Ennek elősegítésére a 2020-2021. évben országos felmérés keretében térképezte fel a gyermekvédelem rendszerén belül a gyermekotthonokban élő gyermekek oktatási részvételét, jelenlegi végzettségüket, továbbtanulási terveiket és tanulással, munkával kapcsolatos jövőképüket.

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK

KIEMELT TÁMOGATÓINK