Adomány az Aranyeső a Családokért Egyesületnek-2022. október

Október elején Nyírmadára látogattunk, hogy személyesen tudjuk átadni az adományunkat az Aranyeső a Családokért Egyesületnek. Zsigó Rezső és felesége évek óta igyekeznek hatékony segítséget nyújtani a körülöttük élő roma közösségnek, ezért az év elején alapították meg a szervezetet. Az egyesület célja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élő romák kulturális, szociális felemelkedésének az előmozdítása, illetve a roma közösség támogatása, érdekeinek a védelme. Emellett fontosnak tartják, hogy erősítsék a közösségben a roma identitást is, ezért a roma kultúra ápolására is igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni.

 A gyerekeket legfőképp a sporton keresztül tudják bevonni, ezért a rendszeres fociedzések kiemelt jelentőséggel bírnak. Bár a gyerekek lelkesedésében nincs hiány, a felszerelésük beszerzésében már elkél a segítség. Alapítványunkat is ezzel a kéréssel keresték meg az egyesület alapítói, hogy a gyerekek sportruházatának az összeállításához támogatást kapjanak. A munkánk során sokszor tapasztaltuk már, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeknek a sport egyszerre szolgál kitörési lehetőségként és élményként, ezért örömmel tettünk eleget ennek a kérésnek.

Az egyesületnek 25 db feliratozott mezt és 25 pár futballcipőt adtunk át, amelyek rögtön gazdákra is találtak. A gyerekek örömét látva, bízunk benne, hogy az új sportfelszerelés plusz motivációt jelenthet nekik. Az egyesület alapítói elmesélték, hogy az edzések mellett igyekeznek minél több meccset, illetve más sporteseményt is szervezni a gyerekeknek. Reméljük, hogy a Zsigó család elszántsága a gyerekek kitartását is növeli, amely az élet más területein is segíti majd őket a sikeres érvényesülésben.

SZAKMAI KUTATÁS

Az Alapítvány szemlélete, hogy a hatékony segítségnyújtás alapja a szakmai megalapozás. Ennek elősegítésére a 2020-2021. évben országos felmérés keretében térképezte fel a gyermekvédelem rendszerén belül a gyermekotthonokban élő gyermekek oktatási részvételét, jelenlegi végzettségüket, továbbtanulási terveiket és tanulással, munkával kapcsolatos jövőképüket.

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK

KIEMELT TÁMOGATÓINK