Karácsonyi ajándék – 2025. december
2025. december 20.
Természetesen idén sem maradhatott el a már szokásos karácsonyi ajándékunk, amely mind a 28 partner gyermekvédelmi intézményt érinti. Az elmúlt évek alatt több olyan kezdeményezésünk volt, amely immár hagyománynak mondható, így ezeken most sem változtattunk.
2026-ban már a negyedik alkalommal szervezzük meg karácsonyi ajándékként a Farsangi rendezvényünk, a „Farsang az új Karácsony!” mottó jegyében. Tekintve, hogy a karácsonyi időszak az egyik legsűrűbb a gyermekvédelmi intézmények életében, tiszteletben tartjuk ezt. Ilyenkor nem terheljük őket egy újabb programmal, hanem a már eseménytelenebb februárban kedveskedünk nekik egy egész napos szórakozással.
Ezen kívül tavaly útjára indítottunk egy új hagyományt, amely során a szerencsére bízzuk, hogy melyik intézmény részesüljön a kiemelt támogatásból.
Évente két intézményt sorsolunk ki – egy vidéki és egy budapesti gyermekvédelmi központot –, amelyek fejenként 2 000 000 Ft értékű karácsonyi adományban részesülnek. Ezt a támogatást aztán szabadon használhatják fel, a saját igényeik szerint.
Ebben az évben az alábbi két intézmény lett a szerencsés:
- Gyermekvédelmi Központ Baranya Vármegye
- Gyermekotthon, Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola Pest Vármegye
Emellett természetesen azoknak is készültünk ajándékkal, akik az adott évben nem kerültek ki győztesként a sorsoláson. A két kiválasztott intézményen kívül minden gyermekvédelmi- és gyermekotthoni központ részesül 200 000 Ft értékű vásárlási utalványban, az alábbi megosztás szerint:
- 100 000 Ft értékű vásárlási utalvány a Media Markt üzleteibe
- 100 000 Ft értékű vásárlási utalvány a Tesco üzleteibe.
Bízunk benne, hogy ezúttal is sok örömet sikerül okoznunk ezekkel az ajándékokkal a gyermekotthonok minden ellátottjának és munkatársának!


