Ugrás a tartalomra

Karácsonyi ajándék 2024. – Gyermekvédelmi Központ Békés Vármegye

Az idei évben új hagyományt indítottunk útjára Alapítványunk karácsonyi ajándékával kapcsolatban. Amellett, hogy minden támogatott intézményünk részesül ajándékban az Ünnepek alkalmával, két intézményt kiemelt támogatással is segítettünk fejenként 2 000 000 Forintos adománnyal. Ennek a két otthonnak a kiválasztását azonban a szerencsére bíztuk, hogy melyik lesz az az egy budapesti és egy vidéki intézmény, amelyik a kiemelt támogatásban részesül.

A vidéki intézmények közül a Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központ Békés Vármegye lett az a szerencsés, aki a 2 000 000 Forinttal gazdagodott és annak felhasználásáról szabadon dönthetett. Az intézmény célja az volt, hogy mindegyik szakmai egységük részesüljön az extra ajándékból valami olyan kérésük megvalósításával, amelyre az adott otthonok gyermekei vágynak. Ennek jegyében igen sokféle igény érkezett részükről, így több elektronikai eszköz (TV, mikró, mosogatógép, villanytűzhely), bútorok, kerti eszközök, fejlesztő játékok és sportfelszerelések kerültek átadásra részükre még Karácsony előtt. A személyes látogatásunk során megtudtuk, hogy hosszú távú segítséget jelentenek számukra az új szerzemények, amelyek a csoportok életének a könnyebbé tételét szolgálják.