Pályázati támogatás – 2024. augusztus
2024. augusztus 31.
Az idei évben ismét éltünk a Crane ChemPharma & Energy vállalat hazai szervezete, a XOMOX Magyarország Kft. által felkínált pályázati lehetőséggel. Az amerikai cég számára hosszú évek óta fontos, hogy segítse a társadalom elesett csoportjait, saját alapítványuk kifejezetten az özvegyekre és a gyermekekre fókuszál. A magyarországi leányvállalat számára immár két éve nyílt meg az út a helyi civilek támogatására, ennek keretein belül idén 10 szervezet került kiválasztásra.
A pályázati úton kiválasztott egyesületek vagy alapítványok mindegyike olyan tevékenységet végez, amely a gyermekek életminőségét igyekszik előmozdítani, legyen szó akár szerhasználatról, hátrányos helyzetről vagy betegségről. Alapítványunk büszke arra, hogy a szakmai munkánk alapján ismét érdemesnek bizonyultunk a támogatásra.
Augusztusban egy ünnepélyes díjátadó keretében vettük át jelképesen az elnyert 5000 dolláros támogatást. Az eseményen alkalmunk nyílt találkozni az összes többi nyertes pályázóval, megismerni a munkásságukat, illetve bemutatni a saját tevékenységünk. Emellett azt is elmondhattuk, hogy ki mire tervezi felhasználni a pályázati forrást, így mi a Gyermekotthoni Lányklub projektünkről adtunk egy áttekintést a résztvevőknek.
Ezúton is köszönjük a Crane Alapítvány nagylelkű támogatását és elköteleződését az állami gondozott gyermekek sorsa iránt!