Ugrás a tartalomra

Élménypályázat 2024. – „Az Óperenciás tengeren is túl” nyaralás

A tavalyi év után, a Gyermekvédelmi Központ Somogy Vármegye nyaralási terve ezúttal is kiválasztásra került az Élménypályázatunkon, hiszen egy nagyon más, de most is igen erős programmal készültek. Céljuk az volt, hogy a gyerekeket -életükben először- elvigyék a tengerhez.  Július végén ez valóra is válhatott, amikor is a 25 gyermekből és 6 kísérő felnőttből álló csoport az Adria horvátországi partszakaszán található Razanac-on tölthette el a nyaralását.
 
A gyerekek már a közös, buszos odautat is nagyon élvezték, hiszen már aközben is rengeteg új és ismeretlen tapasztalásban volt részük. A tenger látványa és közelsége pedig minden várakozásukat felülmúlta. A mindennapos fürdés mellet, a tábor egyik fontos célja volt, hogy ismét egy művészeti programot is jelentsen a résztvevők számára. A tábor művészeti vezetője a Boldogságóra program tevékenységeit alkalmazva, egy igen sokszínű és szórakoztató foglalkozási palettát állított össze a fiataloknak. Mesepszichológiai és drámajátékok, a tengerparti vidék élővilágából építkező kézműves foglalkozások, személyiségfejlesztő tréningek és táncművészeti alkotó próbák váltották egymást a tábor minden napján. A kreativitásuk megélésére tehát maximálisan volt lehetőségük a gyerekeknek, amely eredményeként egy kisfilm sorozatot is készítettek a nyaralásukról.

A résztvevők elmondása alapján a táborozás minden mozzanatát kiemelt eseményként élték meg, azonban igazán egyedi alkalmat jelentett számukra az egynapos zadari városnéző kirándulás. Együtt látogatták meg a híres és hosszú múltra visszatekintő üvegmúzeumot, illetve az egykori illír törzsek alapította római kori város archeológiai múzeumát. A sajátos szépségű város egész napos zsongása, különösen az esti órák pezsgése és kivilágított központja, minden bizonnyal örök emlék marad a gyerekeknek.

Emellett a felnőttek beszámolója alapján, a fiatalok hamar megnyíltak, minden tevékenységbe bevonhatóak voltak, szívesen főztek, sütöttek, próbáltak ki új ízeket és egymást is türelmesen, segítve kezelték. A nyaralás végén a gyermekotthoni munkatársak egy kérdőívet is készítettek a gyerekeknek, amelyből egyértelműen látszódik, hogy a tenger és a nyaralás minden pontja egy életre szóló élményt jelentett számukra. Nagy örömünkre szolgál, hogy hozzájárulhattunk egy ilyen nyaralás létrejöttéhez.

Feledhetetlen adriai élmények – Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság