Ugrás a tartalomra

Élménypályázat 2024. – „Erdélyi álom” nyaralás

A nyár folyamán zajlik az idei Élménypályázatunk megvalósítása, amelynek a célja, hogy a gyermekotthonokban nevelkedő fiataloknak is minőségi, élményekben gazdag nyaralásban legyen részük.

Elsőként a budapesti Sztehlo Gábor Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény nyaralására került sor, akik július elején Erdélybe látogattak el. Az intézmény több szakmai egységéből összesen 20 gyermek és 5 kísérő vett részt a régóta várt nyaraláson. A csapat bázisa Csíkmadarason volt, az intézmény munkatársai igyekeztek minél autentikusabb szállást keresni, ahol a gyerekek megtapasztalhatták Erdély valódi arcát. A településen mintha megállt volna az idő: rönkházak, lovaskocsi, csobogó patak, barátságos helybéliek, akik leírhatatlan szeretettel fogadták az odalátogatókat.

Elsőként a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központ és Lovasiskola intézményét keresték fel, bepillantást nyerve az erdélyi gyermekvédelembe. A pár órásra tervezett találkozó olyan jól sikerült, hogy majdnem az egész napot ott töltötte a csoport.

Az ezt követő programok is sok érdekességet tartogattak a gyerekeknek.  Meglátogatták többek között a parajdi sóbányát, a Gyilkos tavat, a Békás-szorost, a Rákóczi várat. A gyermekek legnagyobb örömére a Csíki Csipsznél is tettek egy gyárlátogatást, ahonnan rengeteg ajándékba kapott chipsszel távoztak.

A kegyes időjárásnak köszönhetően, a hazautazás előtti napon, csodás napsütésben vágtak neki az esztenáknak. Az intézmény városi léthez szokott gondozottjai vidáman teljesítették az oda-vissza 14 km-es távot, az 5 évestől a 19 éves résztvevőig. Az erdélyi magasokban még a sütögetéshez szükséges ágak, gallyak gyűjtögetése is gyermekjátéknak tűnt és az ott készült sok-sok finomság is elnyerte a tetszésüket.

A beszámolójuk alapján a gyerekeknek egy igazán különleges nyaralási élményben volt részük, amely minden bizonnyal örök emlék lesz számukra.